Kávé, Mámor, Itália

Kávézás és barangolás Olaszországban!

Augustus fóruma - az egyik közel 2000 éves római sétány

2017. október 19. 10:47 - Nicola Venerdi

A fórumok mindig is a római és a romanizált városok életének nyüzsgő központjai voltak, ahol a vallási és hivatalos ügyintézés mellett emberek találkoztak egymással, hogy megvitassák ügyes-bajos dolgaikat, vagy hogy, egyszerűen csak sétálgassanak egyet. Róma legrégebbi fóruma a köztársaság korabeli sötét és vizenyős területen lévő Forum Romanum, ami a császárkorra egész egyszerűen kicsi lett, ezért Augustus, majd több őt követő császár is saját fórumot emeltetett magának.

13969739346613.jpg

Kr. e. 42-ben a Philippi csatában Augustus és Marcus Antonius seregei megverték a felszabadítóknak nevezett Brutus és Cassius által vezetett seregeket; Brutus öngyilkosságba menekült, Cassius pedig elesett. A csata során a bosszúvágytól égő Augustus megfogadta, hogy miután leszámolt apjának (Julius Caesar) gyilkosaival, új fórumot építtet Mars Ultor, azaz a Bosszúálló Mars Isten tiszteletére, aki győzelemre segítette őt. A dolgok azonban sok tekintetben még egy császár esetében sem mentek úgy, ahogy eredetileg elképzelte, ezért az építmény felszentelésére csak K. u. 2-ben, vagyis 44 évvel később került sor.

sk-hird-blog_copy_1.jpg

Augustus Fóruma az eredeti Forum Romanumhoz hasonlóan a társadalmi élet központjául épült, emellett természetesen a császár dicsőségét is hirdette. A fórumot, akárcsak Caesarét, egy többemeletes oszlopcsarnok által közrefogott téglalap alakú építménynek képzelték, melyhez széles exedrák, vagyis csarnokszerű épületek csatlakoznak. A Mars templom a tér egyik végén helyezkedett el egy megemelt talapzaton, a fórum középpontját pedig Augustus császár győzelmi szekeres szobra foglalta el. Mivel a fórum mögött rögtön egy sűrűn lakott terület helyezkedett el, elválasztásul egy magas tűzfalat is emeltek.

il_foro_di_augusto_large.jpg
Augustus fóruma a maga idejében fényűző, drága és színes látványosság volt, az épületek mindegyike márványborítást és gazdag díszítést kapott, szobrok tömegeit helyezték el és különböző képek ábrázolták a császár dicső tetteit. Napjainkra sajnos az ókori emlékek legtöbbjéhez hasonlóan ez a fórum is nagyon romos állapotban maradt fenn, így egykori kinézetéről leginkább a korabeli leírások alapján készült makettekből és animációkból alkothatunk képet, a romok között sétálva azonban rég letűnt korok hangulatának részesei lehetünk, ami azért ma is nagy élmény a korszak kedvelői számára.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://caffeitalia.blog.hu/api/trackback/id/tr6513025184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása