Firenze egyik legjellegzetesebb, semmivel össze nem téveszthető és gyönyörű látványossága a Ponte Vecchio, azaz a Régi Híd. Az építészetileg egyedülálló hídon minden Firenzébe látogató turistának legalább egyszer végig kell sétálnia, a hölgyekre pedig valószínűleg a hídon sorjázó káprázatos ékszerboltok jelentenek mágikus hatást, hiszen a Ponte Vecchio ad otthont Firenze legexkluzívabb ékszerészeinek. Azonban ez nem mindig volt így.

A Ponte Vecchio még a középkorban, 1345-ben nyerte el a ma látható kinézetét, és akkoriban még elegáns ékszerboltok helyett zöldségesek, hentesek és halászok árulták rajta a portékáikat. Mindez természetesen azzal járt, hogy a hídon átsétálók korántsem kellemes illatokat érezhettek, főleg mivel a kereskedők az akkori gyakorlatnak megfelelően a különféle hulladékot és maradékot a középkorban még nem nagyon létező higiéniai elvárásokra fittyet hányva egyszerűen a hídról az Arno folyóba dobálták. Elképzelhetjük, milyen orrfacsaró szagok lehettek ott, főleg nyáron, talán még Danténak is a hídon átsétálva juthatott eszébe a Pokol szemléletes bemutatása.

Amikor 1565-ben elkészült a Corridoio Vasariano, Cosimo de Medici elrendelte, hogy az összes boltot tüntessék el a hídról, és az aranyműveseket telepítsék oda helyettük. Az ok meglehetősen egyszerű volt, hiszen a Corridoio Vasariano-t azért hozták létre, hogy a városházát, a Palazzo Vecchiót összekösse az Arno túlsó partján lévő Pitti palotával, és így természetesen a Ponte Vecchio-n vezetett keresztül, aminek bűzös levegője bizonyára facsarta az arisztokratikus orrlyukakat. Az arany ékszerek csillogása és szépsége azonban tökéletesen illett az arra elhaladó úri közönséghez, amely onnantól fogva halak, fél disznók és káposzták helyett káprázatos ékszerekben gyönyörködhetett.

Így történt, hogy a Ponte Vecchio középkori szupermarketból Firenze egyik legexkluzívabb helyszínévé vált, ami miatt gondolom, azóta egyik látogató sem szomorkodik.