Az olasz kávé kétségkívül egy valódi fogalom a világban, egy önálló márka és egy minőségi jelző, amely a legtöbb igényes kávé fogyasztóban már elsőre bizalmat ébreszt. Nem véletlen, hogy a nem olasz kávé cégek „olaszos pörkölés”, „olaszos karakter” vagy „olaszos ízvilág” jelzőkkel vagy éppen olasz márkanévvel próbálnak némi plusz előnyre szert tenni és újabb vásárlókat szerezni a termékeiknek. Pedig a dolog korántsem ilyen egyszerű.
Először is azt érdemes tisztázni, mitől olasz egy kávé valójában.

A sors különös iróniájaként, noha a világon mindenhol az olasz kávé a legnépszerűbb, Itáliában egyetlen árva szem kávébab sem terem. Éppen ezért egy kávé csakis attól olasz, hogy olasz szakemberek válogatják, dolgozzák fel, pörkölik és blendelik, természetesen Olaszországban. Ehhez kapcsolódóan a pörkölések erősségét tekintve többféle változat ismeretes és közülük néhány kiemelt verziónk saját neve is van, például franciás, bécsi, hamburgi, na és persze olaszos pörkölés. Utóbbi általában erőteljes, sötét színű kávészemeket eredményező eljárásként ismert, mert ez volt valaha a tipikus, azonban a mai modern kávé világban ez már egyáltalán nem igaz. Mindez persze nem zavarja azokat a cégeket, akik valódi saját értékek híján csak valamivel, így természetesen a legnépszerűbbel szemben tudják definiálni magukat, mondván, hogy az olasz kávék nagyon erőteljesen pörköltek, égettes föld ízük van és nincsenek bennük kifinomult aromák.

Ez az állítás persze egy óriási csúsztatás. Először is az olasz kávék repertoárja minden tekintetben rendkívül széles, így a majdhogynem franciás jellegű pörköléssel dolgozó cégektől kezdve (például a 120 éves firenzei Caffé Manaresi kávé manufaktúra), a közepes erősségűt alkalmazó (Epos Caffé Szicília) gyártókon keresztül a sötétbarna számos árnyalatával dolgozókig terjed. (például a nápolyi kávék) Az uniformizáló és abszolút igaztalan kijelentés másik komoly veszélye a dolgok túlzott leegyszerűsítése, amit számos gyártó természetesen ki is használ. Azt gondolják ugyanis, hogy fognak valami tetszőleges kávéfajtát (nagyobb haszon reményében természetesen lehetőleg valami minél olcsóbbat), amit jó sötétre megpörkölnek aztán már kész is az „olasz kávé”, amit jó marketinggel lehet árulni. A naív, kávéhoz nem igazán értő vásárló/fogyasztó meg jól bekajálja, hogy jó erős, így tényleg egy finom olasz kávé. Remek példa erre például a kávék mellett pizsamanadrágot és kerti törpét is gyártó német kávés multi cég, amelynek van a választékában egy két olaszosnak mondott kávé is olasz városnevekkel, ami erős és sötét pörkölésű. Csak éppen nem finom és nem is minőségi. És miért? Mert egy kávé nem attól lesz olasz és jó, hogy fogunk valami tömegtermést, bedobjuk a jól bevált nagyüzemi gépezetbe és jó erősen megpörköljük. Mindez pusztán a felszín lényegi tartalom nélküli kapargatása. Lehet persze jó kinézetű csomagolást, hangzatos nevet és ötletes marketinget adni hozzá, de a legfontosabb a tartalom, ami az esetek legtöbbjében sajnos egyáltalán nincs meg, mivel az igazi jó kávék készítése valóságos művészet és sohasem nagyüzemekben történik. A manufakturális, vagyis ún. kézműves jelleg mindenképpen szükséges, de nem elégséges feltétel hozzá. Éppen ezért, noha számos önjelölt kávé zseni van kis hazánkban is, nagyon ritkán találkozom igazán kifinomult kávékkal, mert a kisipari jelleg önmagában sajnos még kevés az üdvösséghez.

Visszatérve a pörkölés erősségéhez, a közepes vagy attól kissé világosabb pörkölés „könnyebb”, lágyabb és aroma gazdagabb kávét eredményez, viszont a nagyon-nagyon világosnál már nincs meg a jellegzetes kávé aroma, íz vagy illat. Remek példa erre a specialty pörkölés, ami szerintem a jó kávéra nyomokban sem emlékeztető, nagyon fura ízű „kávékat” eredményez. A specialty pápák persze hangosan állítják, hogy tele vannak finom aromával, szemben az égettes, föld ízű olasz kávékkal. Ismét megérkeztünk tehát, a viszonyítási alap megint csak az olasz kávé és persze megint jönnek az unalomig ismert hazug sztereotípiák, amikből persze egyetlen árva szó sem igaz. Ha pedig már a sötét pörkölésnél tartunk, érdemes megkóstolni például a nápolyi Caffé Barbaro vagy Caffé Borbone kávéit, mert például utóbbiak még a nálunk általában méltánytalanul alulértékelt robusta fajtából is olyan rendkívül ízes és aromás kávékat tudnak készíteni, amelyeket véletlenül sem lehet égettes vagy föld ízzel vádolni. Persze erősek, de akit ez zavar, az igyon helyettük inkább egy bécsi tejszínhabos csodát!